Szia Laci !

Szeretném megosztani Veletek a tapasztalatomat az egyik terméketekkel kapcsolatban. Tudom, hogy ez a fejlesztéseitek szempontjából fontos visszajelzés lesz.

A 25 éves Lívia lányomnak, aki fodrász, tehát egész napos álló munkát végez, ismeretlen okból egy csúnya gyulladás keletkezett a lábfejében. Ez 2015 februári téma, amely után 10 hónapon át küszködött vele, bicegve tudott járni, ami persze a másik (jó) lábára is negatívan hatott. Sokszor sírt a fájdalomtól. Eközben, a 10 hónap során  7, azaz hét ortopédus orvosnál járt, akik gyakorlatilag hét féle okot és diagnózist mondtak rá.

Hogy mit mondtak?  Pl.: nem megfelelő cipőtől van, vagy megszúrta a lábfejét egy hajszál és begyulladt, volt aki szteroid injekciókat adott, volt aki gyógycipőt írt fel, volt aki szilikon talpemelőt írt a normál cipőjébe, meg vegyen ki két-három hét szabadságot és feküdjön felpolcolt lábbal végig, stb. De egyiktől sem gyógyult meg, ellenben már 100 ezres volt a kiadás.

Ekkor olvastam a Bio Curcumin Forte terméketekről. Az fogott meg, hogy olyan vivőanyagok is találhatóak benne, amelyek segítik a felszívódást a véráramba, tehát eljut a hatóanyag a test minden zugába. Akkor megbeszéltem a lányommal, hogy ezt ki kell próbálnia, én ebben hiszek. 2 havi adagot vettem belőle. Szeretném aláhúzni, amit most leírok: napokon belül javult az állapot, majd a harmadik hét végére tünetmentes lett a lába, azaz három hét alatt oldotta meg a curcumin azt, amit 10 hónap alatt nem oldottak meg az orvosok. Én ezután még azt javasoltam, hogy azért még 1-2 hétig szedje, hogy ne lobbanjon be újra.

Remélem, hogy az én tapasztalatom is hozzájárul a termékeitek fejlesztéséhez.

További sok sikert. Ja, és gratulálok az új GAL termékcsaládotokhoz is!

Üdv: Brauner Zoltán

Log in

create an account